2018. október 19-21. – Repeta – keleti front – Nyíregyháza

 
Nyitás Kelet felé.
Az első Keleti találkozó a keleti front szervezésében az 1. rePeTa nevet kapta. Nagy várakozás előzte meg, hisz nem tudtuk mennyire lehet megmozgatni ezt a régiót. Utólag, úgy gondolom nem volt ez rossz elsőre. Mivel is tehettük vonzóvá találkozókat? Természetesen jó helyszínekkel, helyi különlegességekkel.
A háromnapos rendezvény stabil pontja Gyulaháza volt. Itt volt biztosítva a szállás a több napra érkezők számára, apartman és szállodai szintű szálláshelyekkel.
Az első napra, péntekre, nem lehetett fix dolgokat tervezni, hisz az érdeklődők elég messziről, az ország egész területéről, de főként a nyugati szegleteiből, sőt Erdélyből is jöttek, így az érkezés nem egyszerre történt. Ez a nap a családias, ismerkedős beszélgetésekről szólt.
A szombati napon, a találkozó fő napján, a gyülekező Nyíregyházán, a Tirpák csárdánál volt, ahol a későbbiekben az ebédet is elfogyasztottuk.
A délelőtt a cruizolásé volt, illetve megmutattuk magunkat és csodás autóinkat az érdeklődőknek, Nyíregyháza belvárosában a téren. Az ebéd elfogyasztását követően, délután a szállások elfoglalása után, az autókat parkolóállásba téve, folytattuk a programokat.
Mi más juthatna eszünkbe a szabolcsi emberekről, ha nem a jó szabolcsi pálinka?! Hangulatos party busszal látogattunk meg egy gyönyörű helyszínen található pálinkafőzőt. Itt meg is kóstolhattuk a helyi specialitásokat, illetve érdekes ízeket is. A napot természetesen koccintgatásokkal, és fergeteges tánccal, jókedvvel zártuk.
A zárónapon, vasárnap, egy nagyszerű cukrászdában fogyaszthattunk finomságokat és meséltük élményeinket. Majd fájó búcsúval köszöntünk el egymástól, tudva, hogy hamarosan ismét találkozunk.
A 25 autó nem tűnhet soknak, de mint minden kezdet, ez sem volt könnyű. De tudjuk, lesz ez még több is!
Hajrá Fan Club! Hajrá család! Hajrá keleti front! Hajrá mindenki! Nagy ölelés nektek.